Az akváriumvíz paraméterei

A megfelelõ vízminõség az akváriumunk lakói számára a legfontosabb dolog aminek a biztosításáért mindent meg kell tenni. Ez egyrészt a különféle fizikai paraméterek ellenõrzését, másrészt az egyes vízben oldott anyagok mennyiségének megfelelõ szinten tartását jelenti. Minél stabilabbak ezek a paraméterek annál jobb, a gyors változásokat mindenképp kerüljük el. A tengerek a hatalmas víztömeg miatt rendkívül stabilak, a benne élõ állatok nincsenek hozzászokva a változásokhoz. Ezért minden paramétert tartsunk a lehetõ legstabilabban, ha változtatnunk kell azt is lassan, türelmesen végezzük. Kivételt képeznek az árapályzóna élõlényei amelyek gyakran kint rekednek apró pocsolyákban, ezek jól viselik az ingadozásokat és a szélsõséges körülményeket.

A víz fizikai paraméterei

Sósûrûség

A víz sótartalmát kétféle módszerrel mérik. Az egyik a só részarányát mutatja ezrelékben, ezt ppt-nek rövidítik (part per thousand). A másik módszer a víz fajsúlyát méri, ennek a mértékegysége kg/dm³, amit ritkán szoktak kiírni. A két adat között szoros összefüggés van, de amíg a sótartalom a hõmérséklettõl független addig a fajsúly erõsen függ attól. Ezért az akvarisztikában használatos sûrûségmérõk fix hõmérsékletre, általában 25 °C-ra vannak kalibrálva.

A természetes tengervíz sûrûsége a korallszirteken általában 1.025 kg/dm³ (35 ppt) körül van. A korallok körülbelül 1.020-1.028 közötti értéket viselnek el tartósan. Ennél kisebb vagy nagyobb sûrûségnek csak rövid ideig tegyük ki õket. A halak valamivel szívósabbak, többségük 1.010 körüli sûrûséget is elvisel tartósan. Az akváriumban általában 1.023 körüli értéket szoktak beállítani. Terápiás célzattal szokás a sûrûséget vízcserével lecsökkenteni 1.015 vagy akár 1.009 körüli értékre, majd néhány hét után fokozatosan növelni vissza az eredeti szintre. Ez a kúra sok külsõ élõsködõt elpusztít. A sûrûség lassú növelésére a legegyszerûbb mód ha az utántöltésre sós vizet használunk, a csökkentéshez édesvízzel cseréljünk vizet.

Hõmérséklet

A korallok élõhelyén a tengerek hõmérséklete meglehetõsen állandó, csak 1-2 fokos ingadozás lép fel éves szinten. Általában 25 °C körül érzik magukat a legjobban az állatok, az akváriumot mindenképpen tartsuk 22-28 °C között. Magasabb hõmérsékleten gyorsabb a fejlõdésük, ez fõként a tenyésztõknek lehet fontos. A szélsõ érték amit elviselnek 20-30 °C. Hidegebb, mérsékelt égövi tengerekbõl származó élõlények jól bírják a nagyobb hõingadozást, viszont legtöbbjük nem viseli el a 25 °C feletti hõmérsékletet. A trópusi korallok legtöbbje károsodik 30 °C felett, ezért a víz felmelegedését mindenképpen el kell kerülni. Nyári melegben ez meglehetõsen nehéz feladat. Sokat segít ha az akvárium légkondicionált helyiségben áll. Beszerezhetünk speciális akváriumhûtõt is amin átáramoltathatjuk az akvárium vizét. A csapból folyó hideg vizet is átáramoltathatjuk egy, az akváriumba merülõ üvegspirálon. Ha más lehetõségünk nincs akkor fagyasszunk meg vizet egy üdítõs edényben és azt lógassuk be az akváriumba. A vízfelszínre irányított ventillátor is hûti a vizet a megnövelt párolgás miatt.

Kémhatás

A kémhatás a víz hidrogénion-koncentrációjának a mértéke. Savasnak mondjuk a vizet ha kémhatása 0 és 7 között van, lúgos 7 és 14 között. A természetes tengervíz kémhatása a korallzátonyok körül 8.1 és 8.2 között változik. Az akváriumvíz pH-ja 8.0-8.5 között megfelelõ, vagyis enyhén lúgos. Éjszaka néhány tizedet le szokott süllyedni a fotoszintézis leállása miatt felhalmozódó szén-dioxid hatására, nappal ismét felemelkedik. A csúcs általában 8.2-8.5 között van. Az akvárium rendszerint magától beáll a megfelelõ szintre, külön pH-szabályzás nem szükséges. Ha mégis szükségünk lenne a pH változtatására az nem egyszerû feladat. Magas nem szokott lenni, így a csökkentésre nincs szükség. Meszes vízzel növelhetõ, ez azonban csak átmeneti állapot, néhány óra múlva visszaáll az akvárium által megszabott értékre. Tartós változást elérni kemény munkát jelent. Szerves anyagok, fõként szerves savak felhalmozódása csökkentheti a pH-t, amin a fehérjehabozó vagy aktív szén használata segít. Ha a pH ennek ellenére alacsony akkor rendszerint baj van a víz keménységével. Annak beállítása után a kémhatás is helyreáll. Az is lehet hogy a felhasznált kövek vagy aljzat állítja be a pH-t túl alacsony értékre. A különbözõ mészkõfajtáknak van egy bizonyos saját pH-ja, a víz kémhatását erre az értékre igyekeznek beállítani. Csak olyan követ szabad felhasználni amik a tengeri akváriumokhoz szükséges pH-tartományra állítja be a vizet. Ezért a köveket és a kõzúzalékot mindig próbáljuk ki felhasználás elõtt. A hozzávalók között az aljzatnál találunk ehhez tanácsokat.

Ha nagyon sok makroalgát tartunk akkor a jelentõs fotoszintézis miatt a nappali és az éjszakai érték között nagy különbség lesz. Ez ellensúlyozható széndioxid-adagoló vagy mészreaktor üzembe állításával de hatékony egy algaszûrõ is amit éjszaka világítunk meg.

Kerüljük a hirtelen pH-változást vagy változtatást, mert ez nagy pusztulást okoz az akvárium apró élõlényei között, ezzel bomlástermék feldúsulást és algásodást indíthat meg.

Keménység

Vízkeménység alatt a vízben oldott különbözõ sók koncentrációját értjük. Megkülönböztetünk változó keménységet (más néven karbonátkeménységet) és állandó keménységet. A kettõ együtt az összkeménység. A változó keménységet a kálcium és a magnézium szénsavas sói, a hidrokarbonátok okozzák. Ez forralással eltávolítható. Az állandó keménység számos egyéb só: szulfátok, foszfátok, kloridok stb. koncentrációja. Számunkra a karbonátkeménység a lényeges, mivel csökkenti a pH ingadozását. Ezért is nevezik sokan a változó keménységet a víz pufferkapacitásának. A hatás egyensúlyi reakción alapul: a hidrokarbonátok oldatában található bikarbonát ionok (HCO₃^-) képesek átalakulni egy hidrogén ion felvételével szénsavvá (H₂CO₃^-) valamint vissza. Ugyanezek a bikarbonátok átalakulhatnak karbonáttá (CO₃^2-) leadva a hidrogén iont, és képes visszaalakulni. Az akvárium vizében a három állapot közötti folyamatos oda-vissza alakulás egyensúlyban van a bikarbonát állapotban. Ez az egyensúly a vízbe kerülõ savak vagy lúgok hatására eltolódik, miközben a sav vagy a lúg semlegesítõdik és a pH alig változik. Ugyanis a kémhatást a vízben lévõ szabad hidrogén ionok száma befolyásolja. Savak hatására hidrogénion-többlet lesz, ezt felveszi a bikarbonát és szénsavvá alakul. Lúgok hatására hidrogénion-hiány keletkezik, aminek hatására a bikarbonát karbonáttá alakul és hidrogéniont ad le, ezzel pótolja a hiányt. A bikarbonát ionok mennyiségétõl, vagyis a karbonátkeménységtõl függ hogy mekkora sav vagy lúg mennyiséget képes a rendszer semlegesíteni. Amint ezt elértük a pH változásának semmi nem áll az útjába. Jól megfigyelhetjük ezt ha szén-dioxid porlasztással próbáljuk a víz pH-ját levinni. Ekkor a kémhatás eleinte alig változik, majd amikor a víz kiegyenlítõ képessége kimerült (az összes bikarbonát ion átalakult) a pH hirtelen csökkenni kezd.

A keménységet rendszerint német keménységi fokban mérjük, a jele: nk°. A tengervíz karbonátkeménysége 6-7 nk° körüli. Korallos akváriumban azonban jó ha 10-12 körül van, de 7-8 alá semmiképpen ne süllyedjen. Túl magas érték nem szokott elõfordulni. Alacsony keménység esetén rendszerint a pH is alacsony lesz. Növelni nehéz, meg kell keresnünk a csökkenés okát és annak ismeretében cselekedni. Legönnyebben készen kapható puffer készítményekkel növelhetjük, általában tartós adagolás szükséges. Legjobbak a kétkomponensû szerek, melyek egyik komponense a vízkeménységet, a másik a kálciumtartalmat növeni. A két komponens egyidejû vagy váltott adagolása jól karbantartja az akváriumvíz pufferelõ rendszerét és mésztartalmát. A legtöbb kétkomponensû készítmény tartalmaz nyomelemeket is valamelyik komponenshez adagolva vagy külön harmadik komponensként. Kálcium-klorid és szódabikarbóna is felhasználható mint a legegyszerûbb kétkomponensû puffer. Mindkettõ jól oldódik vízben, reakciójukból kálcium-karbonát és konyhasó keletkezik. Az elõbbi emeli a karbonátkeménységet, míg az utóbbi, a konyhasó a tengervíz fõ alkotórésze így problémát nem okoz. Hosszú távon viszont a vízben oldott anyagok aránya eltolódik, egyre több konyhasó lesz az akváriumunkban miközben az egyéb ásványi anyagok mennyisége nem változik. Vízcserékkel ez a hatás ellensúlyozható. A kereskedelemben kapható pufferkészítmények tartalmazzák a szükséges nyomelemeket is így ezek használatával a víz összetétele nem változik. A sósûrûség viszont nõni fog, szükség lehet hígításra is. Ebbõl az következik, hogy gyors keménységnövelésre felhasználhatjuk a szódabikarbóna-kálciumklorid párost, de a tartós adagolását lehetõleg mellõzzük.

A keménység, a pH és a kálcium szint együttes karbantartására kiválóan megfelelnek a mészreaktorok. Ezek használatával elkerülhetjük a túladagolásból eredõ hibákat, stabil vízviszonyokat alakíthatunk ki.

Ugyanezt a hatást érhetjük el a vízben könnyen oldódó mészkõfajták, például aragonit vagy dolomit aljzatként való felhasználásával. Ezekbõl a kõzetekbõl folyamatosan oldódik ki a mész, ráadásul önszabályozó módon: alacsony pH esetén gyorsabban.

Vezetõképesség

Az akvárium vizének vezetõképességét megmérve a sótartalmára következtethetünk. Értékét befolyásolja a vízben oldott sók mennyisége és összetétele, a hõmérséklet és még sok egyéb. A különbözõ sókeverékekbõl származó vizek összetétele egységes, közöttük legfeljebb néhány százalékos eltérés tapasztalható a vezetõképesség tekintetében. Ezért a vezetõképesség szinte csak a sótartalomtól függ, amennyiben a hõmérséklet állandó. Mérésébõl nagy pontossággal megkaphatjuk a víz sósûrûségét, sokkal pontosabban mint a vízbe meríthetõ, fajsúlykülönbségen alapuló sûrûségmérõkkel.

A vezetõképesség mértékegysége a mS/cm (millisiever/centiméter). A tengeri akváriumokban értéke körülbelül 45 és 55 mS/cm között szokott lenni. A mérést megegyezés szerint 25 °C hõmérsékletre kell vonatkoztatni mivel az érték hõmérsékletfüggõ. A kapható berendezések a hõmérsékletet is mérik és a kompenzációt automatikusan elvégzik, a kijelzõn a 25 °C-ra vonatkoztatott érték jelenik meg.

A vezetõképesség és a sósûrûség átszámítására különbözõ táblázatok léteznek, ezek nem egyeznek meg pontosan egymással. Most csak egy példát említek meg: 50 mS/cm érték kb. 1,024-es sósûrûségnek felel meg.

A vezetõképesség mérésével  és szabályozásával az akvárium sótartalma pontosan beállítható, sokkal pontosabban mint a vízszintváltozást figyelõ utántöltõ berendezésekkel. Az utántöltõ víz adagolását szabályozva nagyon stabil sósûrûséget érhetünk el. Mivel a mérõmûszer drága ez a módszer nem terjedt el.

Redoxpotenciál

A vízben oldott ionok közötti elektronátvitelbõl származó elektromos potenciált nevezzük redoxpotenciálnak. Értéke sok vízparaméterrel összefüggésben van, a hõmérséklet, a pH, a keménység, az oxigéntartalom, a szennyezõ anyagok és sok más is befolyásolja. Ezért lényeges következtetéseket nem vonhatunk le az értékébõl. Inkább a változás a lényeges. Ha az akvárium egészséges akkor állandó szinten kell lennie valahol 250 és 450 mV között. Ha változni kezd akkor azonnal kezdjünk gyanakodni és keressük meg a kiváltó okokat.

Anaerob szûrõk belsejében a redoxpotenciál nagyon jellegzetes módon negatív, -50 és -200 mV között van a helyes értéke. Itt azt a tényt használhatjuk ki hogy a víz oxigéntartalma jelentõs mértékben befolyásolja a redoxpotenciált, a mérésével következtethetünk az oxigéntartalomra is. Ha túlságosan negatív értéket mérünk (kb. -300 mV) akkor az oxigéntartalom túl alacsony, a szûrõben kénhidrogén is keletkezni fog.

A redoxpotenciál mérésére elektromos szerkezetek kaphatók. A készülék elektródáját a mérendõ vízbe kell meríteni a mérés elõtt minél hosszabb idõvel, mivel az elektróda beállása akár napokig is eltarthat. A legjobb ha folyamatosan az akváriumban van. Mivel ez a mûszer meglehetõsen drága ezért kevés akvarista szokott ilyen mérést elvégezni.

Szennyezõ anyagok az akvárium vizében

Az akvárium vize sokféle olyan anyagot tartalmazhat ami nem kedvez a benne élõ állatoknak. Ezek egy része mérgezõ, más része csak gondot okoz pl. az algásodás elõsegítésével.

Mérgezés esetén a halak légzése felgyorsul, igyekeznek kiszabadulni az akváriumból, késõbb elvesztik egyensúlyukat, mindennek nekiúsznak és végül elpusztulnak. Ilyenkor fontos az azonnali vízcsere, friss aktív szén használata, lehetõség szerint az állatok áttelepítése. Egyes esetekben az akvárium teljes belsõ berendezését ki kell dobni.

A legfontosabb, problémát okozó anyagok a következõk:

Ammónia

A szerves maradványok lebontásával keletkezik. Erõsen mérgezõ. Az ammóniamérgezés tünete halakon fokozott nyálkatermelés, gyors légzés, ideges mozgás, folytonos menekülés. Az akvárium vizében ammónia nem lehet jelen mérhetõ mennyiségben. Eltávolítani biológiai szûrõk használatával lehet. Az akvárium berendezése után néhány napig, esetleg 1-2 hétig jelenléte természetes az akváriumban. Amíg el nem tûnik ne telepítsünk semminyen élõlényt a medencébe. Ha az ammóniaszint túl magas értéket érne el (néhány tized mg/l) érdemes vizet cserélni hogy az élõkövön minél több állat életben maradjon. A természetes tengervízben ammónia alig mutatható ki, mennyisége legfeljebb néhány század milligramm literenként.

Az ammónia mérgezõ hatása a pH emelkedésével arányosan növekszik. Erre leginkább a halak szállításakor kell odafigyelnünk. A szállítózacskóban a pH csökken, miközben ammónia szabadul fel a halak bomlástermékeibõl. Ha a víz pH-ját növeljük hogy pH sokk nélkül betehessük a halat az akváriumba az ammónia mérgezõbbé válik és megölheti a halat. Ezért inkább a karantén akvárium pH-ját csökkentsük le megfelelõ mértékben, vagy apró vízcserékkel csökkentsük az ammóniaszintet a szállítóvízben.

Nitrit

Az ammóniából állítják elõ a nitrogénbontó baktériumok. Ez is mérgezõ de kisebb mértékben. A mérgezés tünetei az ammóniamérgezéssel egyeznek meg. Frissen berendezett akváriumban az ammónia eltûnése után néhány hétig magas nitritszintet mérhetünk. Amint elszaporodnak a megfelelõ nitritbontó baktériumok a nitrit eltûnik az akváriumból. Amíg ez meg nem történt ne telepítsünk semmiféle élõlényt!

A természetes tengervízben minimális, 0,05 mg/l a nitrit szintje, ezt kell megvalósítani akváriumi körülmények között is megfelelõ biológiai szûrés segítségével.

Nitrát

Nitritbõl állítják elõ baktériumok. Koncentrációja a természetes tengervízben néhány (maximum 5) mg/l. Kevéssé mérgezõ anyag, viszont az algásodást elõsegíti. A halak jobban elviselik mint a korallok, így tisztán halakat tartalmazó akváriumban megengedhetõ magasabb koncentrációja is, kb. 100 mg/l. Arra azonban figyelni kell, hogy néhány faj különösen érzékeny a nitrátokkal szennyezett vízre, ilyenek például a doktorhalak. Ezek tartásánál lehetõleg nitrátmentes vizet kell biztosítani. Korallos akváriumban a koncentrációját a lehetõ legalacsonyabb értéken kell tartani. A felsõ határ kb. 20-40 mg/l, legjobb ha nincs jelen az akváriumban. Egyes szélsõséges vélemények szerint a 0 mg/l a cél, már az 1-2 mg/l is káros sok korallra nézve. Különösen igényesek ebbõl a szempontból az Acropora kõkorallok. Mások szerint minimum 20-40 mg/l szükséges mert ez biztosít táplálékot a zooxanthellák számára. Különösen a lapanemónák és a karéjanemónák fejlõdnek lassabban ha nincs elegendõ nitrát. A kétféle megközelítés egymásnak ellentmondani látszik, de csak azt mutatja hogy a különbözõ fajoknak különbözõ igényeik lehetnek. Mindenesetre biztosnak tûnik az eddigi tapasztalatok alapján, hogy alacsony nitrátszinttõl nem pusztul el egyetlen korall sem, legfeljebb a fejlõdése lassul. Nagyobb koncentrációnál viszont az érzékenyebb fajok elpusztulnak. Ezen kívül algák, leginkább fonalas algák szaporodnak el, ezek a korallokat zavarhatják. Egyes csoportok, leginkább a telepes anemónák (Zoanthus, Clavularia stb.) egyáltalán nem maradnak életben ha a telepükben fonalas algák nõnek. A nitrát akadályozza a mész beépülését is, emiatt fõként a kõkorallok fejlõdését hátráltatja. Ezek tartásakor különösen ügyeljünk a megfelelõ vízminõségre.

Újabb kutatások szerint sok halbetegség kiváltó okaként a legyengült immunrendszert emlegetik, aminek egyik oka a magas nitrátszint. A tipikusan kiváló vízminõséggel rendelkezõ, nem túlzsúfolt korallos akváriumokban sokkal kevesebb betegség fordul elõ mint a csak halakat tartalmazókban, ez is ezt a nézetet támasztja alá. Emiatt akkor is érdemes a víz nitráttartalmát minimális szinten tartani ha nincsenek korallok az akváriumban.

A nitrátot eltávolítani rendszeres vízcserével, algaszûrõvel vagy anaerob szûrõvel lehet. A nitrátbontó baktériumok alacsony oxigénszintet igényelnek. Az akváriumban levõ élõkõ és aljzat belsejében is kialakulnak hasonló körülmények, így ott is végbemegy a nitrát lebontása. Az akváriumban fejlõdõ magasabb rendû algák rendszeres szüretelésével is jelentõs mennyiségû nitrát és egyéb növényi tápanyag távolítható el az akváriumból.

Foszfát

Általában nincs jelen mérgezõ töménységben, így ez a hatása akvarisztikai szempontból elhanyagolható. Természetes tengervízben nagyon kis mennyiségben, 0,05 mg/l körül van jelen. Növényi tápanyag, így az algák fejlõdését elõsegíti. Ilyen szempontból szerepe a nitrátéhoz hasonló. Ez is gátolja a kálcium beépülését. Az akváriumba töltött vízzel is be tud kerülni, így a leghatékonyabb védekezés a foszfátmentes víz használata. Ez víztisztító berendezésekkel megoldható. A táplálék is jelentõs mennyiségû foszfátot tartalmaz.

Eltávolítani nehéz. Az algák beépítik a testükbe, így azokkal együtt eltávolítható, az algaszûrõk alacsony szinten tudják tartani. Ha az akvárium kálcium-koncentrációja magas, akkor képes kicsapni oldhatatlan vegyületek formájában a foszfátot. Ez leginkább nagy mennyiségû meszes víz beöntésekor fordul elõ. Kapható foszfáteltávolító mûgyanta is. A habozó is sokat segít, mivel az összegyûjtött szerves hulladék sok foszfátot is tartalmaz.

Szilikát

Nem mérgezõ, viszont már rendkívül kis mennyiségben is kiváltja a kovaalgák virágzását. Ez leginkább az aljzatot és az üveglapokat befedõ barnás nyálkás réteg formájában jelentkezik. Fontos anyag a szivacsok kovavázának felépítésében, így teljesen szilikátmentes vízben ezek nem maradnak életben. A szilikátok a felhasznált vízzel szoktak bejutni az akváriumba, így a víz tisztítása felhasználás elõtt rendkívül fontos. Eltávolítani csak vízcserével lehetséges.

Réz és egyéb fémek

Minden fém rendkívül mérgezõ az alacsonyrendû élõlényekre és a halakra egyaránt. Az akváriumba ne kerüljön fémtárgy, a réz és az alumínium a legveszélyesebb. A réz a halak betegségeinek gyógyítására hatékonyan felhasználható, de ezt is csak olyan akváriumban alkalmazhatjuk ahol korallok, rákok stb nem élnek. Alacsonyrendû állatok akváriumába egyáltalán nem kerülhet réz, a halak kb. 0,4 mg/l mennyiséget viselnek el. Minden gyógyszer használata elõtt érdeklõdjük meg hogy használható-e korallos akváriumban.

A réz által okozott mérgezés tünete halakon lassú légzés és apátia.

A tengervíz a legtöbb fémet megtámadja és a keletkezõ anyagok mérgezõek. Ezért az akváriumban tilos felhasználni fém eszközöket és alkatrészeket. Semmilyen fémes anyag nem érintkezhet a vízzel. Minden technikai berendezést, így a csõvezetékeket is mûanyagból vagy speciálisan erre a célra tervezett mûanyag borítású alkatrészekbõl kell megépíteni. A különbözõ motorok, szivattyúk, fûtõk megvásárlásakor is meg kell tudnunk hogy tengervízben is használható-e.

Az etetéshez, karbantartáshoz stb. használt fém eszközök csak rövid ideig legyenek a vízben, és lehetõleg rozsdamentes acélból készüljenek. Kiválóan megfelelnek az orvosi célokra készült eszközök

Egyéb mérgezõ anyagok

Kerülhetnek az akváriumba kintrõl mérgezõ anyagok, vagy keletkezhetnek ilyenek pl. mérgezõ élõlények elpusztulásakor is.

Fontos, hogy az akváriumban felhasznált eszközöket, edényeket stb. csak akváriumi célokra használjuk, ne használjunk tisztítószereket ezekhez. Az akváriumba csak tiszta kézzel nyúljunk, szappan stb. használata után alaposan öblítsük le a kezünket. Az akvárium közelében ne használjunk rovarölõ szereket, légfrissítõt, dezodort, ne fessünk ajtót, ablakot stb. Ha mégis szükséges akkor állítsuk le a légpumpákat és takarjuk le az akváriumot amíg a helyiség teljesen ki nem szellõzik.

Egyes mérgezõ élõlények akváriumi tartásánál fel kell készülni az esetleges mérgezés veszélyére. Általában minden mérgezõ anyagot termelõ élõlény veszélyes. Ilyenek többek között a gömbhalak, a tûzhal és rokonai, a tengeri uborkák. Amennyiben ezek elpusztulnak a méreg felszabadul. Sok állat stressz esetén is bocsát ki mérgezõ anyagokat. Aktív szén használatával ezek a mérgek eltávolíthatók, de mire ez megtörténik rendszerint már késõ.

Hasznos anyagok

A korallok egyes anyagokat felhasználnak a vízbõl, melyeket idõnként pótolni kell. Sokan vallják, hogy erre az idõnkénti vízcsere tökéletesen elegendõ. Mások szerint külön pótlás szükséges. Nagy mértékû felhasználás, pl. erõs kõkorall növekedés esetén biztosan szükség van a pótlásra. Egyes könyvek szerint az ásványi anyagok megfelelõ mennyiségû jelenléte elõsegíti a korallok alkalmazkodását a megnövekedett fénymennyiségekhez.

Figyelem! A legtöbb, az akváriumba adagolt nyomelem (pl. stroncium, jód) mérgezõ! Bánjunk velük óvatosan, kerüljük a közvetlen érintkezést. A szereket gyermekek elõl zárjuk el.

Kálcium

A korallok mészvázuk építéséhez nagy mennyiséget használnak fel belõle. Ez a mészvázuk alapanyaga. Az akváriumban lehetõleg ne süllyedjen 400 mg/l alá a mésztartalom. A természetes tengervízben 450 mg/l körül van a kálcium szint. Ez azonban teljes, 1,025 körüli sûrûségû tengervízben található, aminél az akváriumunk rendszerint hígabb. Így a 450mg/l-es kálcium szint a többi ásványi anyaghoz mérten nagyobb arányt jelent. Ez nem okoz problémát, a kálciumot túladagolni nem lehet. Az egyetlen veszély hogy az utánpótláshoz használt oldat pH-ja magas, így az akvárium vizének pH-ját is nagy mértékben megemelhetjük a vigyázatlan adagolással.

Pótlása többféle módszerrel megoldható. Leggyakrabban meszes víz adagolását alkalmazzák. Az akvarisztikai boltokban kapható meszes víznél sokkal olcsóbb a házilag készített oldat alkalmazása. Ehhez kálcium-hidroxidot vagy kálcium-oxidot kell vízben feloldani. Némelyik patikában, díszhalas szaküzletben vagy laboratóriumokat ellátó boltokban kaphatók. Az égetett mész elméletileg kálcium-oxid, de egyéb szennyezõdéseket is tartalmazhat. Használata általában nem javasolható. Ugyanez igaz az oltott mészre és a mészhidrátra is, mindkettõ kálcium-hidroxid de a mi céljainkhoz túlságosan szennyezettek.

A meszes víz elõállítására sokféle recept létezik. Mindegyik használható, ami azt jelzi hogy nem kell nagy precizitásra törekedni. Egyszerûen tegyünk tisztított (ioncserélt, ozmózissal szûrt stb.) vízbe literenként kb. egy kávéskanálnyi kálcium-oxid vagy kálcium-hidroxid port, és alaposan keverjük meg. Tejszerû folyadékot kapunk, ami néhány óra alatt leülepszik. A felül maradó, kristálytiszta vizet óvatosan öntsük le, ezt kell az akváriumba adagolni. Az edény alján maradó mészre önthetünk újabb adag vizet mindaddig, amíg a keletkezett oldat pH-ja 12 körül van. Ha ennél kevesebb, akkor öntsük ki és készítsünk friss keveréket. Az oldat elkészítéséhez édesvizet használjunk, sós vízbõl pelyhes csapadék fog képzõdni ami hóeséshez hasonlít és sok értékes anyagot eltávolít a vízbõl.

Az elkészített tiszta törzsoldat pH-ja 12-13 körül lesz. Ezt az oldatot öntsük óvatosan az akváriumba, amíg a pH el nem éri a 8.5 körüli értéket. Akár több liternyi törzsoldatot is beönthetünk egyszerre egy 200-300 literes akváriumba ha nem hirtelen öntjük be hanem néhány óra alatt lassan csepegtetjük szén-dioxid adagolással kiegészítve. Ha nagy a kálcium-fogyasztása az akváriumnak akkor az elpárolgott víz pótlását végezhetjük a kálcium oldattal is. Ilyen eset csak nagyon sok gyorsan fejlõdõ apró polipú kõkorall tartásakor fordul elõ. Erõteljesen növekvõ kõkorall állomány mellett az elpárolgott víz pótlásához szükséges mennyiségû törzsoldat is kevés lehet, ebben az esetben kálciumreaktort kell üzembe állítani.

Meszes víz adagolásakor problémát jelenthet ha nincs elegendõ szén-dioxid az akváriumban. Ugyanis ha megfelelõ mennyiségben áll rendelkezésre akkor kálcium-bikarbonát keletkezik ami a karbonátkeménységet növeli. Közben viszont elhasználja a szén-dioxidot és ezzel emeli a pH-t. Ha nincs elegendõ szén-dioxid akkor kálcium-karbonát vagyis mészkõ képzõdik ami vízben oldhatatlan és kicsapódik az aljzatra. Ugyanez fog történni ha a pH túl magasra emelkedett, ekkor is kicsapódik a kálcium a vízbõl. Sokat segít egy széndioxid adagoló szerkezet ami megoldja ezt a problémát. Ennek hiányában csak reggel juttassuk az akváriumba a meszes vizet, amikor a kémhatás a legalacsonyabb, és egyszerre csak keveset. Eleinte mérjük a pH-t hogy ne lépjük túl a 8.5-öt. Amint kialakul hogy mekkora mennyiséget bír el egyszerre az akvárium a mérést elhagyhatjuk. Sokan raknak egy kevés ecetet, szódavizet vagy más gyenge savat a vízhez, mivel így a feloldott mészbõl nagyobb arányban képzõdnek a keménységet növelõ bikarbonát ionok.

Ha az akvárium aljzatául aragonitot vagy dolomitot használunk akkor onnan is jelentõs mennyiség oldódik ki a talajban létrejövõ enyhén savas pH hatására. Ezt a savasságot az aljzatban élõ állatok által termelt szén-dioxid okozza. Az ilyen módon felszabaduló kálcium elegendõ az átlagos akváriumokban elfogyasztott mennyiség pótlására.

Finom szemcséjû aljzat alkalmazásakor sokak szerint fennáll annak a veszélye, hogy az aljzat felsõ rétege összecementálódik a vízbõl kicsapódó kálcium hatására. Ennek elkerülésére nem javasolják a kálcium nagy mennyiségben való adagolását. A cementálódás elkerülhetõ a talaj rendszeres mozgatásával, akár az akvarista akár megfelelõ élõlények által.

Kálcium adagolására kiválóan alkalmas a kálcium-reaktor. Használatával automatizálható a kálcium bejuttatása és a pH is stabilabbá válik. Mivel itt nagy mennyiségû szén-dioxid áll rendelkezésre a kálcium-karbonát kicsapódásának veszélye nem áll fenn.

A keménység beállítására szolgáló pufferkészítmények is növelik a víz mésztartalmát, így ha ilyeneket alkalmazunk akkor külön mészpótlásra általában nincs szükség.

Ha gyorsan kell nagyobb mennyiségû kálciumot bejuttatni a vízbe akkor kálcium-klorid oldat használata javasolható. Ez jól oldódik vízben miközben nem emeli a pH-t. A szükséges mennyiség kiszámítása nem bonyolult, 1 gramm 100 liter vízhez adagolva 10 mg/l kálcium szint-növekedést okoz. Egyetlen hátránya hogy kloridionokat is bejuttatunk a vízbe, így a meglévõ természetes nátrium-klór arány eltolódik. Közvetlen problémát nem okozunk ezzel, de a rendszeres kálcium-klorid adagolást lehetõleg kerülni kell. Szódabikarbóna egyidejû adagolásával a nátrium-klór arány egyensúlyban marad, errõl a módszerrõl a vízkeménység tárgyalásánál volt szó.

Az akváriumban a keménység, a pH és a mésztartalom szoros összefüggésben áll egymással. Leginkább a keménység és a mésztartalom szabályozható, a pH magától beáll a megfelelõ értékre ha ezek rendben vannak. Alacsony keménység esetén a pH ingadozni fog, rendszerint alacsony lesz. Alacsony kálcium- és magnéziumtartalom mellett nehéz a szükséges keménységet fenntartani. Ha viszont a kálciumtartalom vagy a pH túl magas akkor a mész kálcium-karbonát formájában kicsapódik, csökkentve a keménységet és a mésztartalmat. Ilyen helyzet állhat elõ túlzott meszesvíz-adagolás esetén. Nagyon ügyelnünk kell erre, figyeljük hogy a pH ne emelkedjen 9 fölé az adagolás során. Ez a hatás hasznos is lehet mivel ilyenkor a foszfátok is kicsapódnak a vízbõl. Az erõs meszes víz adagolás jelentõs mennyiségû foszfátot távolít el az akváriumból.

Ha problémánk van a megfelelõ pH fenntartásával akkor elõször mérjük meg a karbonátkeménységet és a mésztartalmat. Ha csak az egyik alacsony akkor csak azt növeljük, különben a másikat túlságosan megemelve kicsapjuk a meszet a vízbõl és nem érünk el semmit. Figyeljünk arra hogy csak lassan, fokozatosan avatkozzunk be hogy ne borítsuk fel a kényes egyensúlyt ami a pH-t fenntartja. Amint minden érték a normális tartományon belül van csökkentsük az adagolást. Az ilyen állapot rendszerint nem stabil, az egyensúly eltolódásának oka van. Lehetséges hogy a felhasznált mészkõ saját pH-ja túl alacsony vagy túl sok az oldott szerves sav a vízben, de nem feltétlenül jelent hibát. Az akvárium élõvilága megváltoztatja a víz összetételét, ez természetes jelenség. A korallok nagy mennyiségû meszet használnak fel, ha ezt nem pótoljuk rendszeresen akkor is elõállhat veszélyes helyzet. Ilyenkor csak nagyon óvatosan avatkozzunk be, mert könnyen felboríthatjuk a meglévõ egyensúlyt és több kárt csinálunk mint hasznot. Vizsgáljuk meg hogy mi okozza a helyzetet és hárítsuk el a hibát. Szerves savak eltávolítására kiválóan használható az aktív szén. Mindezeken felül az akvárium igényli a rendszeres mészpótlást. Ajánlott az oldható aljzat (dolomit, aragonit) használata. Az is megfelelõ ha kialakítunk magunknak egy adagolási rutint ami képes szintentartani a karbonátkeménységet és a mésztartalmat. Legjobbak a kétkomponensû puffer készítmények, a két rész arányával jól megközelíthetjük az akváriumunk egyedi igényét. Eleinte kezdjünk el kis mennyiséget rendszeresen adagolni, miközben mérjük a változást. Amíg a mésztartalom vagy a keménység csökken folyamatosan növeljük az adagot addig a pontig amikor sikerül szinten tartani az értékeket.

Magnézium

A tengervízben a második leggyakoribb anyag a konyhasó után a magnézium-klorid. Ebbõl a magnézium sûrûsége 1200 mg/l körül szokott lenni. Nem teljesen egyértelmû hogy a magnézium-hiány okoz-e a tengeri állatoknál közvetlen problémákat, sokak szerint a mészalgák növekedését nagyon felgyorsítja. Az biztos hogy a vízkeménység fenntartásában is szerepet játszik a mészhez hasonlóan. Alacsony magnéziumszint mellett nehéz a karbonátkeménységet megfelelõ szinten tartani. Ezért jó ha a magnézium-koncentrációt a természetes érték közelében tartjuk. Szerencsére az állatok nem vonják ki jelentõs mennyiségben a vízbõl, így adagolására általában nincs szükség. Arra viszont ügyeljünk hogy a felhasznált tengeri só megfelelõ mennyiségû magnéziumot tartalmazzon. Egyes márkák csak a természetes mennyiség felével rendelkeznek.

Stroncium

A kálciumhoz hasonló funkciójú, a vázépítésben játszik szerepet. A kálcium beépüléséhez elengedhetetlen a stroncium jelenléte. Az Acropora nemzetségbe tartozó korallok tartásakor különösen fontos a megfelelõ szint (kb. 8 mg/l) biztosítása.

Pótlása gyári készítményekkel vagy stroncium-klorid adagolásával történik, ami gyógyszertárban vagy laborellátó boltokban kapható. Ha por alakban jutunk hozzá akkor készítsünk törzsoldatot 500 ml víz és 50 gramm stroncium-klorid felhasználásával. A törzsoldatból öntsünk 1 ml-t minden 100 liter akváriumvízhez hetente. Legjobb ha ezt a mennyiséget heti többszöri vagy akár napi adagokra bontva juttatjuk be. A stroncium túladagolása bizonyos határok között semmi problémát nem okoz, sokan a megadott dózis többszörösét alkalmazzák.

Ha az akvárium hosszú ideig mûködött stroncium adagolás nélkül akkor adhatunk egy elsõ indító adagot, akkora mennyiséget juttatva a vízbe mintha teljesen stronciummentes helyzetbõl akarnánk a normális, 8 mg/l-es sûrûséget elérni. Ehhez tudni kell, hogy az ajánlott dózis 0,65 mg/l stroncium-növekedést okoz, vagyis ennek kb. 12-szeresét kell adnunk néhány napra elosztva.

Jód

Leginkább a korallok elenállóképességét növeli, segíti õket a változó környezethez való alkalmazkodásban. A Xenia fajok kedvelik leginkább ha megfelelõ mennyiségben van jelen. Fertõtlenítõ hatású, sérült korallok esetében ajánlatos a javasolt dózis kétszeresében használni a fertõzések megelõzésére. Ilyenkor a tömény jódoldatot közvetlenül a sérült részre fújhatjuk egy pipettával. Sajnos az algák is nagyon gyorsan fejlõdnek ha sok jód van a vízben, egy túladagolással algavirágzást is kiválthatunk. Természetesen ez csak akkor következik be ha minden egyéb feltétel adott az algák fejlõdéséhez és csak a jód hiányzott. Ezért is rendkívül fontos az oldott tápanyagok (nitrát, foszfát) mennyiségének minimális szinten tartása.

Pótlása kálium-jodid oldat adagolásával történik, ami olcsón beszerezhetõ patikákban. Az oldat készítéséhez 500 ml vízben oldjunk fel 25 g kálium-jodidot. Ebbõl az oldatból adagoljunk 0,25 ml-t 100 liter akváriumvízhez hetente. Ebben az esetben is jót tesz ha ezt a mennyiséget heti többszöri vagy akár napi adagokra bontva juttatjuk be, bár problémát jelent az igen kis mennyiség pontos kimérése. Ezen a törzsoldat hígításával segíthetünk.

Egyéb nyomelemek

Számos egyéb, kis mennyiségben jelenlévõ anyag (pl.vas, molibdén stb.) is fontos a korallok és az algák életében. Ezek adagolása saját készítésû oldatokkal általában nem lehetséges vagy nem éri meg a fáradtságot, a gyári készítményeket kell használni az ott elõírt adagolásban. Vigyázzunk a túladagolással, könnyen algavirágzás lehet az eredmény. A legtöbben nem használnak külön nyomelem adagolást, helyette komplex nyomelemkészítményt alkalmaznak ami tartalmazza a stronciumot, a jódot és az összes fontos anyagot. Mások megelégszenek a vízcserék jelentette pótlással.

A következõ táblázat összefoglalja a tengervíz egyes paramétereinek helyes értékét. Az itt közölt minimum és maximum értékek körülbelül az optimális fejlõdéshez szükséges intervallum határait jelentik. Ettõl kis mértékben eltérõ körülmények esetén is életben marad a legtöbb faj, de a kényesebbek már károsodnak és a többiek fejlõdése is lelassul.