Avagy mi kell egy Tengeri akvárium berendezéséhez?

 

Az akvárium

 

A legfontosabb jellemzõ: minél nagyobb annál jobb. Nagyobb méretekben könnyebb stabil életközösséget kialakítani. Kezdõknek az alsó korlát kb. 200 liter körül van, a legnagyobb méretnek nincs határa. Akár 15-20 ezer literes akváriumok is építhetõk. Persze 200 liternél kisebb akvárium is fenntartható hosszú távon, ehhez viszont nagy tapasztalat és odafigyelés kel. Ugyanis a kis víztérfogatban minden folyamat gyorsabban játszódik le, kevesebb idõnk marad a beavatkozásra. Az akvárium méretének növelése növeli a kialakuló élettér stabilitását ezzel együtt csökkenti a karbantartási igényt, de jelentõsen emelni fogja a berendezés költségeit is. Ezt nem mindenki engedheti meg magának, hiszen már egy 200 literes akváriumba is sok pénzt kell befektetni mire minden szükséges dolog a helyére kerül. És ehhez még hozzá kell számolni a tartani kívánt élõlények borsos árát is.

Az akvárium lehet bármilyen alakú nem csak a megszokott téglatest, bár az ettõl eltérõ formájúak meglehetõsen drágák.

Az akvárium magassága lehetõleg minél kisebb legyen, ugyanis a szükséges erõsségû megvilágítást sokkal könnyebb így biztosítani. Kb. 40-60 cm körüli magasság ideális. A ‘vastagságának’, azaz az elõlap és a hátlap távolságának ehhez kell alkalmazkodnia, jó ha kb. ugyanennyi az is. Minél nagyobb az alapterülete annál könnyebb berendezni. Ugyanis rengeteg követ fogunk benne felhalmozni, amit sokkal esztétikusabban meg lehet tenni ha nagy alapterület áll ehhez rendelkezésre. Mivel az akvárium magasságának növelése erõsen megnöveli a világítás költségeit, és a magasság behatárolja az elõlap és a hátlap távolságát is, ezért a nagyobb medencék fõként hosszában terjeszkedhetnek, így nagyon hosszúak szoktak lenni. Ez a halak számára is jó, hiszen jobban el tudnak egymástól különülni a területüket védõ fajok.

Az akvárium elkészíttetésekor már tudnunk kell az összes felszerelés hozzávetõleges tervét is. Leginkább a szûrõrendszert kell eddigre megtervezni. Legjobb ugyanis az akváriumból a vizet az üvegre fúrt lyukon át elvezetni a szûrõbe. Ehhez az akvárium oldalán, hátulján vagy alján kell lyuk(ak)at fúratni és innen a vízszinthez merev mûanyag csövet vezetni. A cél, hogy a víz felszíne jusson ki az akváriumból a szûrõberendezésekbe. Ugyanis a tengervíz felületi feszültsége más mint az édesvízé, emiatt sokkal több szennyezõdést vonz magához. Ez a szûrésnél jól kihasználható. Tapasztalatom szerint egy kb. 20 mm külsõ átmérõjû túlfolyócsövön néhány száz liter óránkénti átfolyás érhetõ el. A szûrõrendszer teljesítményétõl függõen emiatt több lyuk fúrása válhat szükségessé. A lyukak helye mindenképpen a hátsó fal mellett legyen, itt könnyebb lesz elrejteni a csöveket a sziklák között. Minél nagyobb átmérõjü a lyuk annál jobb, ugyanis nehezebben tömõdik el, és a kisebb átmérõjû csövekben könnyen megreked egy kevés levegõ a hajlatokban ami az áteresztõképességet csökkenti és sokszor hangos csobogást okoz.

Az akvárium hosszát befolyásolja a kapható fénycsövek mérete is, amennyiben fénycsöves megvilágítást alkalmazunk. Leggyakrabban 60 és 120 cm hosszú csövek kaphatók, de kellõ utánjárással 90, 104 és 150 cm hosszú csõ is beszerezhetõ.

 

 

Szûrõrendszerek

 

Sokféle mûködési elvû és felépítésû szûrõ létezik. Közös céljuk, hogy a vízben levõ, oda nem való anyagokat eltüntessék.

A szûrõrendszerek velejárói a csõvezetékek. Ezekbõl csak kellõen nagy átmérõjûeket használjunk a megfelelõ vízáramlás biztosítására. Inkább méretezzük túl õket, hogy az esetleges algásodás és egyéb üledékek okozta szûkület ellenére is minél tovább mûködõképesek maradjanak. Ezzel sok tisztítási munkától szabadítjuk meg magunkat.

A csövekben kerüljük az éles kanyarokat, ezért lehetõleg ne alkalmazzunk könyök idomokat. Az ilyen kanyarok csökkentik a szivattyúk által mozgatott víz mennyiségét. Helyettük használjunk inkább rugalmas csõvezetéket ami nagyobb ívben meghajlítható. Legjobb úgy megtervezi a rendszert hogy egyenes csövekkel összeköthetõ legyen.

Sokan félnek a csõvezetékektõl mert ezek mindig magukban hordozák az esetleges szivárgás veszélyét. Ez így is van, az elkerüléséhez alapos és körültekintõ munkára van szükség. A berlini stílusú és a Jaubert rendszerû akváriumoknál nincs vagy nagyon minimális mennyiségû a csõvezeték, itt ugyanis nincs külsõ szûrõ csak egy fehérjehabozó, amibõl készül az akvárium oldalára akasztható és belülre szerelhetõ is. Ezek külön csöveket nem igényelnek, sõt az akváriumot sem kell kifúrni.

Ha többféle szûrõt kívánunk üzemeltetni vagy nem lezárható szûrõnk van (pl. csepegtetõ szûrõ) akkor szükséges az akvárium alatt, mellett stb. egy külön víztartót építeni ahová a víz lefolyik az akváriumból egy túlfolyón (célszerûen a szûrõkön keresztül) és egy szivattyú nyomja vissza a vizet. Ezt az edényt úgy méretezzük, hogy ha a vízvisszanyomó szivattyú leáll akkor az akváriumból a túlfolyón lefolyni képes teljes vízmennyiség elférjen benne. Ez a víztározó és a szûrõrendszer célszerûen az akvárium alatti szekrényben kaphat helyet. Ha létesítettünk alsó víztárolót, akkor itt elhelyezhetõk pl. a fûtõk, az aktív szén stb. is. Emellett a teljes vízrendszer térfogatát is növeli, ezzel nagyobb biológiai stabilitást érhetünk el. Ha ilyen víztárolónk van, akkor az akváriumban nem fog változni a vízszint a párolgás miatt, helyette a víztárolóban változik. Ennek megfelelõen az esetleges utántöltõt ide kell csatlakoztatnunk. A habozónak viszont nagyon jó ha az állandó vízszintû akváriumból kapja a vizet, ha ugyanis változó vízszintû helyrõl tápláljuk akkor a teljesítménye is változni fog, nagyon nehéz lesz beszabályozni.

 

A szûrõrendszer megtervezésekor figyelembe kell vennünk néhány általános érvényû szempontot. Ezek segítenek egy hatékony rendszer összeállításában vagy a boltban ajánlott megoldások értékelésében.

 

- Az akváriumba bejuttatott élelemnek és a szûrõk által kivett anyagoknak egyensúlyban kell lenni. Ez azt jelenti hogy az akvárium lakóitól függ a szükséges szûrõrendszer teljesítménye. Sûrûn benépesített akvárium vagy ragadozó halak tartása erõsebb szûrést igényel.

- Amit a szûrõrendszer nem távolít el attól vízcserékkel kell megszabadulni. Minél hatékonyabb a szûrõnk annál kevesebb vízcsere kell. És minél kevesebb a vízcsere annál stabilabb környezetet tudunk fenntartani.

- Minden szûrõrendszer célja hogy az akváriumban felhalmozódó hulladékokat eltávolítsa. A lebontás önmagában nem elegendõ ha a végtermékek nem illannak el maguktól az akváriumból.

- A csepegtetõs stb. nitrátelõállító szûrõk mellé meg kell terveznünk a nitrát eltávolítását is. Ha nincs külön szûrõnk ami ezt elvégzi akkor gyakori vízcserékre kell felkészülnünk.

- A fehérjehabozó használata szinte kötelezõ mivel a szennyezõdéseket még a lebomlásuk elõtt eltávolítja.

- Mechanikai szûrõket csak akkor alkalmazzunk ha vállalni tudjuk a néhány naponkénti tisztításukat.

- Minél több technikai berendezést üzemeltetünk annál jobban ki vagyunk téve a meghibásodások veszélyének. Különösen igaz ez ha a víz minden paraméterét mesterségesen, berendezésekkel tartjuk stabil értéken.

- A csõvezetékek mindig magukban hordozzák a szivárgások veszélyét.

- Sok szûrõberendezés (pl. a fehérjehabozó, az aktív szén) hasznos anyagokat, nyomelemeket is eltávolít. Ezek pótlásáról gondoskodni kell.

 

 

Mechanikai szûrõk

 

Akkor a legjobb a szûrõ, ha a kiszûrt anyagot el is távolítja a rendszerbõl. Ez a tengeri akváriumoknál, ahol a szennyezõ anyagok minimális szintje különösen fontos, nagy mértékben befolyásolja a felhasználható szûrõket. Emiatt a különbözõ, édesvízi akvarisztikában megszokott szivacsos stb. mechanikai szûrés nem használható jól, csak ha gyakran (néhány naponta) tisztítjuk a szûrõanyagot. Ugyanis a szennyezõdést nem távolítja el a vízbõl, csak összegyûjti, ahol ugyanúgy rothad mintha szét lenne szóródva az egész akváriumban. Jó szolgálatot tesznek viszont ezek az eszközök átmeneti szûrésként, a felkavart lebegõ szennyezõdés kiszûrésére. Általában elegendõ, ha a vízmozgató motorra tudunk egy szivacsszûrõt szerelni ideiglenesen. Kis akváriumok, pl. tenyésztõ medencék szûrésére is szoktak alkalmazni szivacsszûrõket, fõként a biológiai szûrõkapacitás miatt. Mechanikai szûrõt mindig úgy építsünk be, hogy a tisztítása nagyon egyszerû legyen. Ellenkezõ esetben szinte biztos hogy a megfelelõ karbantartás el fog maradni.

Speciális mechanikai szûrõ a diatom szûrõ. Ez a típus egysejtû kovamoszatok vázaiból képzõdött finom port használ a víz szûrésére. A nagyon apró pórusokon a legkisebb szennyezõdések és az egysejtûek is fennakadnak. Tengeri akváriumban az élõvilág szaporodását nagyon megnehezíti, ezért nem használják. Gyógykezelõ medencékben lehet szerepe.

Megjegyzendõ hogy a korallos akváriumokban nincs szükség mechanikai szûrésre. A víz kristálytiszta marad nélküle is, a leülepedõ koszt a talajban és a köveken élõ apó állatok feldolgozzák. A fehérjehabozó is sok lebegõ szennyezõdést eltávolít. A vízben lebegõ kevés kosz nem okoz problémát, inkább segít mivel a korallokat táplálja. Sokan nem szeretik a mechanikai szûrõket mivel a vízben lebegõ lárvákat, spórákat is kiszûrik így az akvárium élõvilágának kiteljesedését akadályozzák. Leginkább a vizet szûrõ élõlények (szivacsok, csõférgek, nem fotoszintetizáló korallok stb.) tartását nehezítik meg ezzel.

 

Ülepítõ szûrõk

 

Speciális mechanikus szûrõ. A lényege, hogy az akvárium vizét bevezetjük egy kisebb medencébe, ahol a szennyezõdések leülepednek. Fontos, hogy itt ne legyen erõs áramlás ami felkavarhatja a leülepedett anyagokat, ezért a befolyó víz erejét meg kell törni. Kialakítható egy nagyobb hosszúkás akváriumban több rekesz is, melyek csak felül nyitottak, így alul nyugodt, áramlásmentes vizet kapunk. Az egyik oldalon folyik be a víz, a rekeszek felett keresztülfolyva a másik oldalon, az utolsó rekeszbõl szivattyúzható ki, a köztes rekeszekben gyûlik össze az üledék. Érdemes a szûrõ alját kúposan hegyesedõre kiképezni, és a legmélyebb pontban egy csapot felszerelni. Ezen keresztül kényelmesen leereszthetõ az összegyûlõ szennyezõdés.

Az ülepítõ szûrõk rengeteg apró állatkának nyújthatnak élõhelyet, melyek a halak természetes táplálékául szolgálnak. Emellett ide ‘számûzhetõk’ az akváriumban nemkívánatos rákok, csigák stb.

 

Külsõ motoros szûrõk

 

Az édesvízi akváriumokban gyakran alkalmaznak ‘fazékszûrõt’, melynél a szûrõanyag egy, az akváriumon kívül elhelyezett légmentesen zárt edényben található és az edény fedelébe épített szivattyú hajtja át rajta a vizet. A berendezés mechanikai és biológiai szûrõként is mûködik. A benne elszaporodó lebontó szervezetek sok oxigént fogyasztanak, az oxigénellátás jelentõsen korlátozhatja ezen szûrõk feldolgozó kapacitását. Ennek ellenére sok tengeri akváriumban használnak ilyen eszközt. Ebben az esetben gondoskodni kell mind a bejutó, mind a távozó víz oxigénnel való dúsításáról. Mivel mechanikai szûrõrõl van szó nagyon fontos a gyakori tisztítás.

A fazékszûrõkben könnyen elhelyezhetünk különféle kémiai szûrõanyagokat, mint az aktív szén vagy a foszfáteltávolító mûgyanták. Ennek módjára rendszerint a gyári leírásban utasításokat is találunk.

 

Fehérjehabozók

 

A legfontosabb tartozékai minden tengeri akváriumnak. Mûködésük azon alapul, hogy a tengervíz felszínén sok kosz, fehérje, zsír stb. megtapad. Ha nagy felületet biztosítunk azzal, hogy erõs porlasztással levegõt juttatunk a vízbe, akkor hab fog képzõdni ami rengeteg szennyezõdést tartalmaz. Ez a víz felszínérõl eltávolítható.

Az ilyen szûrõk alapvetõen egységes felépítésûek: egy vízzel telt vastag függõleges csõdarab belsejében rengeteg apró buborék száll felfelé, a teteje kissé elkeskenyedik, a felsõ vége nyitott, itt jön ki a hab. A levegõmennyiség  akkor jó, ha a víz tejszerûen fehér az apró buborékoktól. Minél apróbbak a buborékok annál jobb. Legjobb ha a víz fentrõl lefelé áramlik, így tovább tart amíg egy buborék a felszínre ér és több ideje van hogy magához vonzza a szennyezõdéseket.

Az ilyen típusú szûrés nagy elõnye, hogy a szennyezõdéseket teljesen eltávolítja a vízbõl mielõtt még azok bomlásnak indulnának. Ezzel csökkenti a biológiai szûrésre nehezedõ feladatokat. A vízbõl fõként a szerves molekulákat (fehérjék, zsírok, aminosavak stb.) távolítja el, amit más módszerekkel nem lehet kiszûrni. A ‘darabos’ szennyezõdés, üledék eltávolításában kevésbé hatékony, de idõvel azt is kiszûri. Erõs lebegõ szennyezés esetén jól jön az ideiglenes mechanikai szûrés segítsége.

A habozó eltávolítja a vízben lebegõ lárvák és spórák egy részét is. Ezt sokan hátránynak tekintik mert akadályozza sok apró élõlény és alga elszaporodását. Beállt akváriumban ez már nem probléma, csak mesterséges élõkõvel berendezett medencékben fékezi érezhetõen a mészalgák egyébként sem túl gyors elszaporodását. Ilyenkor az elsõ néhány hónapban nem javasolt a habozó üzemeltetése. Dolga úgysem lenne, a minimális mennyiségû élõlény alig termel salakanyagot. A természetes élõkõben található lények a szállítás alatt pusztulnak, rengeteg munkát adva a habozónak. Ezért ilyen kõ használata esetén feltétlenül üzemeltessük azt az elsõ naptól kezdve.

A fehérjehabozók nagy elõnye a szûrésen kívül, hogy a víz gázcseréjét nagyon felgyorsítják. A bejuttatott nagy mennyiségû levegõbõl oxigén jut a vízbe és széndioxid távozik. Ez feleslegessé teszi az édesvízi akváriumoknál szokásos levegõporlasztást az akváriumban.

A fehérjehabozó mindig közvetlenül kapja a vizet az akváriumból, ne más szûrõkön keresztül. Ez növeli a hatékonyságát és csökkenti a más szûrõrendszerekbe jutó szennyezõdés mennyiségét. A fehérjehabozó ugyanis eltávolítja az akváriumból a szennyezõdéseket, míg a többi szûrõ magában tartja és vagy lebontja vagy nekünk kell onnan eltávolítani a tisztítás során.

Növeli a habozó hatékonyságát ha a víz örvénylik a belsejében. Ez jobb keveredést tesz lehetõvé a levegõ és a víz között. Könnyen megoldható a forgó mozgás ha a víz bevezetõ nyílása nem szimmetrikusan helyezkedik el hanem valamelyik oldalra megdöntött. Így a belépõ víz a habozó fala mentén fog körben haladni.

Egy fehérjehabozó rendszerint drága szerkezet, de nagyon megéri az árát. Szinte kötelezõ tartozéka minden akváriumnak. Sokkal olcsóbb és nem is túl bonyolult házilag készíteni egyet pl. PVC lefolyócsõbõl.

A habozó kivitele többféle lehet:

 

Sûrített levegõvel mûködõ fehérjehabozók

 

Ennél a módszernél akváriumi kompresszorral juttatjuk be a levegõt a habozó aljára, ahol speciális fa porlasztók állítanak elõ rengeteg apró buborékot. Itt a bevitt levegõmennyiség sok tényezõtõl függ, akkor jó amikor a víz tejszerûen fehér a buborékoktól. Egy átlagos habozó kb. 200-400 l/h teljesítményû levegõellátást igényel, minél nagyobb térfogatú a vízszint feletti, habot tartalmazó csõ annál több levegõt kell bevezetni a megfelelõ mûködéshez.

Lehet az akváriumba épített belsõ, valamint külsõ kivitelû is. Az elõbbi esetben akár levegõ is hajthatja a vizet a szûrõben, mint a hagyományos, édesvízi akváriumokban használt szivacsszûrõknél. A belülre épített szûrõ mérete korlátozott, így csak kisebb akváriumok szûrésére használható.

A levegõ porlasztására hársfa porlasztókat használunk, melyek tengervízben rendkívül finomra porlasztják a levegõt. Ez édesvízben nem mûködik, ott nagy buborékokat kapunk. A porlasztók néhány hónap alatt elhasználódnak, cserére szorulnak. Ezt a költséget be kell tervezni a fenntartásra szánt összegbe.

 

Motoros fehérjehabozók

 

Az angol nyelvû irodalomban ‘venturi skimmer’ néven szerepel. Itt a levegõ bejuttatását egy nagy nyomású szivattyúval és speciális szeleppel oldják meg. A szelep lényege, hogy a vizet vezetõ csõ belsejében szûkítés van, amin egy szivattyú átnyomja a vizet. A szûkítés túloldalán lyuk van a csövön, ahol a levegõ beáramlik. A nagy nyomással kis lyukon átnyomott víz a másik oldalon vákuumot hoz létre, ennek szívó hatására jut be a levegõ. Itt légpumpa nem kell, viszont szükség van egy nagy teljesítményû szivattyúra ami a porlasztószelepnél a szükséges nyomást képes elõállítani. A szivattyú a fehérjehabozó belsejébõl szívja a vizet, és a habozó aljára nyomja a víz-levegõ keveréket. Ezel a módszerrel sokkal több, apróbb és egyenletesebb méretû buborék vihetõ be a vízbe mint az elõbb, emiatt kisebb méretben elkészíthetõ azonos teljesítményû szûrõ. További elõny hogy nincs szükség néhány havonta új porlasztókra. Cserébe viszont a szelepet rendszeresen tisztítani kell. Sok modellnél ehhez elegendõ ha a szûrõt naponta néhány percre leállítjuk hogy a szelep víz alá kerüljön. Ekkor a lerakódott só és por feloldódik.

Létezik olyan megoldás is, ahol a levegõt a szivattyú forgórészének lapátjai porlasztják szét. Ekkor a levegõ a vízzel együtt jut be a pumpába és rendkívül finomra porlasztva távozik onnan. Csak speciális, erre alkalmas szivattyúval használhatjuk ezt a módszert, az átlagos motorok gyorsan tönkremennek a porlasztással járó rázkódástól.

Mindkét módszer hibája, hogy a levegõporlasztás zajjal jár. Az újabb típusoknál a katalógusok már jelentõs zajcsökkentést ígérnek, így ez a probléma is megoldódni látszik.

 

 

Biológiai szûrõk

 

Céljuk az akvárium vizébe került bomlástermékek, név szerint az ammónia, nitrit és nitrát lebontása ártalmatlan anyagokká. A biológiai szûrõkben leginkább különféle baktériumok tevékenységét használjuk fel a víz tisztítására. Lényeges ismerni ezen a ponton a nitrogén-ciklust, amit egy korábbi fejezetben már megtárgyaltunk. Biológiai szûrésnek tekinthetõ a különféle magasabb rendû élõlények, mint például nagy testû algák használata is a szennyezõdések eltávolítására. Ezek az élõlények beépítik a tápanyagokat a testükbe, amit a rendszeres ritkítás alkalmával eltávolítunk.

A biológiai szûrés minden akvárium elengedhetetlen része, ami magától is végbemegy. A baktériumok ugyanis minden felületen megtelepednek ahol az oxigénszint megfelelõ. A jó biológiai szûrés feltétele ebbõl következõen nagy felület és megfelelõ oxigénszint biztosítása.

 

‘Száraz’ szûrõk, csepegtetõ szûrõk

 

Mûködésük lényege, hogy a vízbõl kiemelt, de a rácsorgatott víz által állandóan nedvesen tartott szûrõanyagon, a csordogáló, oxigénben rendkívül gazdag vízben megy végbe a lebontás. Lényeges, hogy az ide jutó víz mechanikai szennyezõdésektõl mentes legyen, hogy ne tömje el a szûrõanyag finom szerkezetét. Ehhez elõszûrõket alkalmaznak. Az is megoldást jelent ha a szûrõanyag nem tartalmaz apró pórusokat amik eltömõdhetnek. Ilyen például a biolabda. A ‘száraz’ szûrõkben a nagy felületû szûrõanyag használata és a víz magas oxigéntartalma miatt rendkívül hatékony az ammónia és a nitrit lebontása. Sokan ‘nitrátgyár’-nak is nevezik a csepegtetõ szûrõket mivel nagyon hatékonyan állítanak elõ nitrátot, de azt lebontani nem tudják. Szûrõanyagként zúzott, 1-10 cm szemcsenagyságú élõkövet vagy mesterséges idomokat (biolabda, kerámiagyûrûk stb.) alkalmaznak. Fontos hogy olyan szerkezetû legyen ami nem tömõdik el, ezért a szivacs és a hasonló ‘tömör’ anyagok nem használhatók. A szûrõ mérete bármilyen nagy lehet, sokszor nagyobb mint maga az akvárium.

Ez a szûrõtípus nagyon elterjedt, hatékony módszer, a legtöbb európai akváriumban használják. Az USA-ban ma már lassan kiszorul, mivel nehéz megoldani a hozzá tartozó hasonló hatékonyságú nitrátlebontást. Ezért a nitrát felhalmozódik a vízben, nagy teljesítményû nitrátlebontó szûrõ vagy gyakori vízcserék szükségesek a megfelelõ vízminõség biztosításához.

A csepegtetõs szûrõ nagyon hatékony az ammónia és a nitrit eltüntetésében, használatával sokkal több halat bezsúfolhatunk az akváriumba mint nélküle. A nagyon mérgezõ ammóniát hatékonyan eltünteti, a nitrát viszont már nem mérgezõ a halakra, ezért korallokat nem tartalmazó akváriumok szûrésére nagyon jó módszer.

 

 

Talajszûrõk

 

Korallszirti akvarisztikában nem használt módszer, mivel a szennyezõdést magába gyûjti és nehéz tisztítani. Tengeri halak tartásánál viszont általánosan elterjedt. Létezik egy módosított változata is, amikor a talaj alá nyomják be a vizet és az onnét felfelé szivárog. A talajban megtelepedõ baktériumok biológiai szûrõként mûködnek, lebontva az ammóniát és a nitritet.

 

 

Lebegtetett homokszûrõk

 

Újabban terjedõ megoldás, ahol a szûrés a vízben lebegõ homokszemcsék felszínén történik. Maga a szûrõ az akváriumon kívül elhelyezett henger, amiben a víz erõteljesen áramlik felfelé. Az áramlás lebegésben tartja a homokot miközben az oxigénellátást is megoldja. Speciális megoldások biztosítják a víz egyenletes szétosztását, hogy a homok egyetlen ponton se ülepedhessen le. Az ilyen szûrõk nagy elõnye hogy nem tömõdnek el, mivel nem végeznek mechanikai szûrést. Ezzel sikerült kiküszöbölni a talajszûrõk nagy hátrányát. Az élettartamuk szinte végtelen, tisztítani nem kell, az elõállításuk is olcsó. Kérdésként merül fel hogy a vízben kavargó, egymáshoz ütközõ homokszemekrõl nem kopik-e le a baktériumréteg, ki tud-e alakulni a szûréshez szükséges mennyiségben. Hazai tapasztalatokról sajnos még nem hallottam.

 

 

Nitrátbontó szûrõk

 

A ‘száraz’ szûrõkkel azonos mûködési elvû, de víz alá merített szûrõk, melyekben a víz rendkívül lassan áramlik. Ennek köszönhetõen az oxigéntartalom annyira lecsökken, hogy a nitrát lebontása beindul. Nagyon el kell találni a megfelelõ vízáramlást hogy az oxigénszint ne csökkenjen 1 mg/l alá de ne is legyen ennél lényegesen magasabb. Amennyiben alacsony az oxigénszint akkor kénhidrogént termelõ folyamatok indulnak be, magas oxigénszint esetén pedig a nitrátbontó baktériumok nem képesek mûködni vagy áttérnek más táplálék (pl. ammónia, nitrit) hasznosítására. Ha sikerül elérni a megfelelõ oxigénszintet akkor a nitrát lebontása nagyon hatékony lehet. Ezt beállítani úgy kell hogy a szûrõbõl kilépõ víz nitrátszintjét megmérjük. Azt kell elérnünk hogy a kilépõ víz nitráttartalma 0 legyen. Nagyobb vízáramlással induljunk, és fokozatosan csökkentsük addig amíg elérjük a 0 értéket. Ennél kisebb átfolyásra ne állítsuk a szûrõt mert akkor kénhidrogént fog termelni. Minden állítás után várjunk néhány napot a méréssel hogy a baktériumállomány alkalmazkodni tudjon.

A redox potenciál értéke is segíthet a szûrõ megfelelõ beállításában, és ezt sokkal könnyebben megmérhetjük mint az oxigénszintet. A szûrõ belsejében -50 és -200 közötti értéket kell fenntartanunk a megfelelõ mûködéshez.

A baktériumoknak a nitráton kívül olyan táplálékra is szükségük van, ami a szerves anyagaik felépítéséhez szükséges szén bevitelét biztosítja. Ehhez a szaküzletekben kapható anyagokat, cukrot vagy 30%-os alkoholt használnak napi néhány csepp mennyiségben, pontos adagolószerkezettel.

A szûrõbõl kilépõ vizet erõsen szellõztetni kell hogy az oxigéntartalmát visszanyerje. A legjobb ha a csepegtetõ szûrõbe vagy a habozóba engedjük.

Francia akvaristák találmánya egy érdekes elven mûködõ nitrátlebontó szûrõ ami egyben mészreaktorként is mûködik. Itt a szûrõanyag kéngranulátum, ezen olyan speciális baktériumok telepszenek meg amik lebontják a nitrátot. Közben a víz kémhatása a savas irányba tolódik el. Ennek helyreállítására egy második kamrában elhelyezett mészkõzúzalékon vezetik át a vizet ahol a sav meszet old ki és a pH visszaáll a megfelelõ értékre. Ezzel minden mozgó alkatrész és CO2 palack nélkül eltávolítjuk a nitrátot és meszet adagolunk az akváriumba. A módszerrõl csak leírásokat és írott tapasztalatokat láttam, magyar alkalmazásáról nem tudok. Érdemes lenne kipróbálni.

 

 

Algaszûrõk

 

Ezekben a szûrõkben nagy mennyiségû algát termesztünk, melynek egy részét rendszeresen leszüreteljük. Ezzel jelentõs mennyiségû szerves anyag távolítható el az akváriumból. Az így nyert alga kiváló eleség a növényevõ halak számára. A szûrõben zavartalanul tenyészõ apró élõlények az akváriumba jutva a halak táplálékául szolgálnak.

Az algaszûrõhöz sekély akváriumot kell felállítani, amit erõsen megvilágítunk. Ennek hatására rengeteg alga fog nõni benne. Induláskor érdemes beoltani valamilyen megfelelõ nagy termetû algával, pl. egy Caulerpa fajjal. Ha egy darab élõkövet is elhelyezünk benne akkor az élõlények nagy változatosságát teremtjük meg, ez fõként a halak táplálására szolgál. Ekkor olyan vízmozgatást kell megoldani az akvárium és a szûrõ között ami ezeket az élõlényeket nem pusztítja el. Ehhez kaphatók speciális csigás szivattyúk. Egyszerûbb megoldás, ha a vizet hagyományos szivattyú juttatja az akváriumból a szûrõbe, ahonnan az gravitációs elven egyszerûen visszafolyik egy túlfolyón keresztül.

Az algaszûrõt lehetõleg éjjel világítsuk meg és nappal legyen sötétben. Ezzel elérhetõ, hogy az éjszaka szokásos pH csökkenést megelõzzük a szén-dioxid termelés egyenletesebbé tételével.

Lényeges, hogy az algákat rendszeresen betakarítsuk. Ellenkezõ esetben elõfordulhat hogy hirtelen elpusztulnak, ami valójában az algák ivaros szaporodása: a teljes testük átalakul spórák tömegévé. Ez megelõzhetõ a rendszeres visszavágással, így folyamatosan a gyorsan fejlõdõ életszakaszukban tarthatjuk õket.

 

 

Élõkõ, élõhomok mint szûrõberendezés

 

Az akváriumban található élõkõben és az aljzatban ugyanazok a folyamatok zajlanak le mint a többi biológiai szûrõben. Az utóbbi idõben terjedõben van az az álláspont, hogy nincs szükség külön biológiai szûrõre. Ha jó minõségû és kellõ mennyiségû élõkövet és aljzatot használunk az képes elvégezni az akvárium szûrését egy fehérjehabozóval kiegészítve. Az élõkõ és a homok felszíni rétegeiben oxigéngazdag környezetben végbemegy az ammónia és a nitrit lebontása, a mélyebb rétegekben az oxigénszegény környezetben pedig a nitrát is lebomlik. Külön elõny, hogy a két folyamat egymás mellett zajlik, a nitrát alig kerül ki az akvárium vizébe. Ehhez nincs szükség semmilyen technikai eszközre. A módszer csak a különféle élõlények egyensúlyára épít, ami magától kialakul egy idõ után.

Ha az élõkõ és a homok szûrõkapacitását kiegészítjük egy fehérjehabozóval akkor szinte teljesen önfenntartó rendszer alakul ki. A fehérjehabozó sem létszükséglet, ha leáll hetekig nem történik semmi baj. Hosszú távon azonban szükség van rá.

Az aljzat mint szûrõrendszer nálunk csak megfelelõ elõkészítéssel alkalmazható, ugyanis beszerezhetetlenek a homokot tisztán tartó élõlények: apró rákok, csigák, férgek, csillagok stb. Külföldön kapható élõhomok is, amely mindezeket tartalmazza. Itthon ez egyelõre teljesen ismeretlen. Pedig jó lenne elterjeszteni, ugyanis egyrészt az így berendezett akvárium szinte egyáltalán nem igényel gondoskodást, másrészt megtakarítható a bonyolult csõvezeték-hálózat és szûrõberendezések. Szerencsére az élõkövekkel betelepül a megfelelõ élõvilág nagy része és idõvel elszaporodik a talajban. Az így kapot ‘élõhomok’ fajokban sokkal szegényebb mint a természetben gyûjtött de a feladatát tökéletesen ellátja.

Ha az élõhomok alkalmazása mellett döntünk akkor legalább 5-6 cm vastag rétegben alkalmazzuk, minél több annál jobb. A vastagabb aljzatban többféle állat képes szaporodni, mivel egyeseknek szükségük van a mélyebb rétegekre az életük bizonyos szakaszában.Akár 15-20 cm-ig is elmehetünk. Sokan ajánlják szabályként, hogy az akvárium térfogatának legalább 10 százaléka legyen élõhomok. Vegyes összetételû anyag használata a legjobb, amely porszerûen finom részektõl a néhány mm-es darabokig mindenféle méretet tartalmaz. Ugyanis a legtöbb élõlénynek megvan a maga saját szemcsemérete amiben a legjobban érzi magát. Ez lehet a milliméter tized része is egyes férgek esetén, de pl. a gébfélék legjobban az 1 mm körüli szemcséket kedvelik. A vegyes összetételû aljzat jó kompromisszumot jelent, sokkal több faj el tud benne szaporodni mintha csak egyetlen méretet használnánk. A legtöbb akvarista szerint a 0,5-1 mm mérettartományba esõ részecskéket kel legnagyobb mennyiségben tartalmazni az aljzatnak. Néhányan kísérleteznek iszapszûrõvel is, élõhomok jelleggel tartanak finom iszapot egy külön akváriumban, ahol a halak nem kavarják fel. Ebben sok apró állat nagyon jól érzi magát, és a nagy testû Caulerpa algák is szépen fejlõdnek az iszapon.

Az aljzat anyaga legtöbbször mészkõ alapú, például korallzúzalék, aragonit vagy dolomit. Sokan ajánják a finom homokot, mert tudományos vizsgálatok szerint változatosabb élõvilág alakul ki benne. Ebben a témában nincs még egyetértés, errõl az aljzatról szóló fejezetben olvashatunk.

Az élõkövekben jelen vannak a legfontosabb élõlények az aljzat benépesítéséhez: férgek, apró csigák és rákok. Ezek be fognak települni a homokba ha megfelelõ táplálékot biztosítunk a számukra. Megfelelõ bármilyen lemezes haltáp amit a talajra szórunk. Az eleséget pótoljuk amint eltûnt és lassan emeljük az adagot is. Néhány hét múlva látni fogjuk a különféle állatok járatait az üveg mellett. Ekkortól tekinthetõ az élõhomok mûködõnek. Legjobb ha eddig a pontig nem telepítünk olyan halakat az akváriumba amik a szaporodó lényeket vagy a lárváikat megennék. Ez azt jelenti hogy legfeljebb algaevõket telepítsünk. A kígyókarú csillagok és a garnélák a talajra hullott eleséget gyorsan összeszedik, gyakran még mielõtt a talajban lakó kisebb állatok megtalálnák. Ezért eleinte lehetõleg ne telepítsünk ilyeneket mert az élõhomok benépesülését lassítják.

Ha vastag a talajréteg akkor eleinte, amíg a megfelelõ élõvilág el nem szaporodik néhány hetente egy pálcika segítségével mozgassuk meg az aljzatot hogy elkerüljük a pangó, rothadó részek kialakulását. Ennek szükségessége vitatott, van aki szerint elkerülhetetlen és van aki kifejezetten károsnak tartja. Ez azt mutatja hogy mindkét módszer mûködik, az élõvilág nagyon rugalmas ebbõl a szempontból. Jó szolgálatot tehet egy tengeri uborka is, ez a talaj felsõ rétegét túrva mozgatja azt és elfogyasztja a leülepedett szennyezõdéseket. Amint látjuk hogy az aljzatban mindenféle élõlények járatai húzódnak önfenntartóvá válik a rendszer. Ekkortól nem szabad bolygatnunk a homokot. Jó ha ezután bõvebben etetünk hogy a szaporodó állatok igényeinek növekedését követni tudjuk.

Erõsen turkáló lényeket, mint a pisztolyrákok, talajlakó gébek, ráják stb. egyáltalán ne tartsunk, mert ezek nagymértékben zavarják a megfelelõ élõvilág kialakulását és az alsó, oxigénszegény réteg fennmaradását. Ha mégis ilyeneket kívánunk tartani akkor egy megfelelõ lyukbõségû hálót helyezzünk a talajba néhány centiméteres mélységbe ami távol tartja ezeket az állatokat a mélyebb rétegektõl. Ugyanilyen meggondolásból mellõzzük az apró állatokat elfogyasztó halakat mint a mandarinhalakat és a csipeszhalakat is. Csak igen nagy akváriumban képes az élõhomok folyamatosan pótolni az elfogyasztott apró állatokat, kisebb mennyiségû homok és kõ élõvilágát gyorsan kipusztítják vagy a fajgazdagságát jelentõsen csökkentik.

Az élõhomokban elszaporodó lények tömege nagy segítséget nyújt az akvárium fenntartásában. Az ilyen akváriumot ugyanis szinte lehetetlen túletetni. A lehulló maradékot rövid idõ alatt elfogyasztják az apró állatok.

Többen ajánlják, hogy az aljzat alá építsünk egy ráccsal lezárt víztározót ami segíti a homok egyenletesebb vízellátását. A legegyszerûbb megoldás ha egy talajszûrõ rácsát építjük be, de használhatunk 8-10 centiméteres PVC csõdarabokra fektetett mûanyag hálót is. Körben hagyjunk annyi helyet a rács és az oldalüvegek között hogy oda a homok bejusson és eltakarja az építményünket. Hogy ez a talaj alatti vízmennyiség mennyiben segíti az élõhomok munkáját nem teljesen tisztázott. Akár alkalmazunk ilyet akár nem a talaj elvégzi a víz szûrését. A hatékonyság eltérõ lehet, de erre nincsenek pontos adatok.

Az élõkõ is kiváló biológiai szûrõként mûködik. A belsejében található apró járatokban és üregekben megtelepszenek a baktériumok. Az átlagos akváriumban használt élõkõ mennyiség (10-20 dkg literenként) önmagában is bõven elegendõ a biológiai szûrés elvégzéséhez ha megfelelõ teljesítményû fehérjehabozóval kiegészítjük. Ekkora mennyiségû kõ mellet a talaj szûrõkapacitása nem annyira lényeges, nyugodtan tarthatunk olyan állatokat is amiket élõhomokos szûrés használatakor mellõznünk kellett. Ilyenek például a túrkálós gébfélék és az apró állatokat fogyasztó mandarinhalak.

 

 

Egyéb élõlényeket felhasználó szûrési módszerek

Sok olyan élõlény létezik az algákon kívül amik képesek a vízbõl a szennyezõ anyagokat hatékonyan eltávolítani. Ezek gyors növekedésükkel képesek a nemkívánatos algák elõl felhasználni a tápanyagokat.

- Korallok alkalmazása szûrõberendezésként: Leginkább a különbözõ Xenia fajok alkalmasak a víz szûrésére mivel rendkívül gyorsan fejlõdnek. Rendszeres ritkításukkal sok szerves anyagot távolíthatunk el az akváriumból. Ezzel a víz szûrése mellett mellékesen jól jövedelmezõ korallszaporító vállalkozást is üzemeltethetünk.

- Mangrove szûrés: A mangrove mocsarak a tengerbe érkezõ vizek természetes szûrõberendezései. Gyökereivel hatékonyan veszi fel a vízbõl a tápanyagokat amik a testébe építve az akvárium életközössége számára eltûnnek. A mangrove leginkább magok útján telepíthetõ be az akváriumba. A víz felszínén lebegõ magok a csírázás után gyorsan nõnek, gyökereikkel a kövekbe és az aljzatba kapaszkodva. Az akvárium felett szükségük van megfelelõ légtérre, ezért leginkább csak a magasan az akvárium felett lógó fémhalogén lámpák használata mellett tarthatók.

 

Kémiai szûrõk

 

Feladatuk a vízben oldott anyagok megkötése. Mûködési elvük miatt a szûrõanyaguk idõvel elhasználódik, cserére vagy regenerálásra szorul.

A kémiai szûrés szükségességérõl nagy viták folynak. Egyes szakértõk szerint elengedhetetlen, mások szerint kifejezetten káros mivel a hasznos nyomelemeket stb. is eltávolítja a vízbõl.

 

Aktív szén

A leggyakoribb kémiai szûrõanyag. Jól használható a víz elszínezõdése esetén, hatékonyan kiszûri a különféle vízben oldott anyagokat. Többek között a gyógyszereket és a nyomelemeket is, amit figyelembe kell vennünk ezek adagolásakor.

Az aktív szén rendkívül nagy felületû, porózus anyag, emiatt a biológiai szûrés is gyorsan beindul a felületén. Viszont a pórusok kis mérete miatt gyorsan el is tömõdik. Ez azt jelenti, hogy a teljesítménye nem stabil hanem eleinte jelentõs majd nagyon lecsökken. Az ingadozás csökkenthetõ ha több kis csomagban van a szén a szûrõben és rendszeresen kis mennyiséget cserélünk frissre.

Többek szerint a Xenia korallok tartásakor nem javasolt, mivel olyan nyomelemeket is kivon a vízbõl amire ezeknek a koralloknak szükségük van.

Az aktív szén jól használható vészmegoldásként mérgezések esetén, pl. amikor egy mérgezõ élõlény elpusztul az akváriumban. Hasonlóan hasznos lehet az akváriumban vegyi anyagokkal egymás ellen harcoló korallok tartásakor. Ilyen a legtöbb lágykorall faj. Ha ezek mellett kõkorallokat is tartunk akkor ajánlott az aktív szén rendszeres használata.